Az tavalyi ÁgiPilates táborok résztvevőinek véleményei:
"Emberek! Ezt a legalább 1 hét tornatábort én kötelezővé tenném minden felnőttnek, mert egészségben, lélekben annyit ad, amit semmilyen wellness, vagy gyógyszer nem tud adni!"
Szavkó Éva, Budapest
"Rendkívül kedves, figyelmes szervezők, csodálatos környezet, nagyon sportos hét, remek kísérő programok, tökéletes kikapcsolódás, nagyon jó társaság: minden, amire egy egyébként agyonhajszolt magyar nőnek szüksége lenne, mert megérdemli!"
Simon Andrea, Kecskemét

"Bár eddig is igyekeztem naponta tornázni, itt a táborban sok minden világosabbá vált. Jól esett a sok gyakorlás és edzői segítség, amellyel hatékonyabbá váltak edzéseim. Nagyon tetszett az edzők embersége, lelkesedése, magas szintű szakmai tudása. Külön köszönet a számomra újfajta mozgásformák bemutatásáért!"
Kovácsné Böbe, Ráckeve

"Örömmel tapasztaltam, hogy a hozzám hasonló, súlyfelesleggel rendelkező, 40-en túli hölgyekkel együtt jó társaságban, intenzív mozgással tehettünk sokat egészségünkért, és a fiatalabb, soványabb "versenyzőkkel" egyenlő elbírálásban és segítőkészségben részesültünk."
Forgácsné Mónika, Debrecen
|

"Először voltam itt, de sok év után egy héten át felszabadult és jókedvű voltam. 40 nő összezárva, mindenkitől hallottunk valami újdonságot, fortélyt. Sokat nevettünk és izzadtunk. Sirály volt!"
Kovácsné Kati, Encs

"Tudtam, hogy életkortól függetlenül érdemes sportolni. A tábor meggyőzött arról, hogy a Pilates módszer, ahogy Ágiék műveli, testnek, léleknek egyaránt jót tesz. Ági és csapata segített abban, hogy ráérezzek a Pilates lényegére. Köszönöm!"
Bihari Katalin, Budapest

"Hálásan köszönöm ezt a hetet, ezen a gyönyörű helyen. Minden elismerésem a gondos szervezésért és a lelkes kivitelezésért ! Mindenkinek fogom ajánlani a Tábort, és jővőre is itt leszek "
Skita Istvánné, Isaszeg

"Egy pillanat alatt döntöttem el, hogy el akarok jönni a táborba - nem bántam meg! Én már jónéhány nyarat megértem, sok sport táborban részt vettem és sok edzővel találkoztam... Ettől a tábortól rengeteget kaptam - jóval többet, mint amire számítottam! A helyszín kiváló, a szervezés tökéletes; az edzők természetessége és csoporthoz való közvetlen viszonya nagyon tetszett! Gratulálok és köszönöm!"
Mohácsi Márta, Budapest

"Ismét, mint a múlt évben is teljesen kikapcsolódtam, és jókat tornáztam. Kedves Ági! Minden elismerésem a tiéd, ahogy ezeket a Táborokat megszervezed és "lebonyolítod"! Kedves vagy, figyelmes és "fáradhatatlan"! Részemről nagy köszönet, mert gondtalan kikapcsolódásban volt részem."
Kollár Zsuzsa, Budapest

És egy kis 3/4 wellness step a változatosság jegyében...

"A tábortól azt vártam, hogy hozzáértő szakemberektől tanulhatom, leshetem el a Pilates módszerét. 5*-ös szintet kaptam ! Köszönöm, jövök legközelebb is !"
Jobbágy Gáborné, Kati, Szekszárd

"A tábor fantasztikus volt! Sokat profitáltam belőle. A személyes instrukciók és korrigálások segítségével úgy érzem, sokkal jobban tudom a gyakorlatokat. Őszintén szólva az önbizalmamnak is jót tett, hogy ugyan kisebb-nagyobb hibákkal, de a programokat végig tudtam csinálni. Mindent köszi!!! "
Molnár Kati, Budapest (2 éve)

"Tavaly nyáron az első tábor előtt nagyon izgultam, hogy ki fogok lógni a sorból, de nem így lett. Az edzőknek köszönhetően rájöttem, hogy élvezem ezt a mozgásformát. Magabiztosabb lettem, és nem utolsósorban búcsút intettem 15 kg-nak. Idén már alig vártam, hogy újból itt legyek, és egy egész évre feltöltődjek.
A tábor hangulatán külön dobott a csodálatos környezet. Esztergom mesés, örülnék ha jővőre is itt szerveznétek a tábort. Köszi Nektek!"
Molnár Tamásné Kati, Budapest (Tavaly)

Visszaúton a Rám-szakadékból... Mindenkinek nagyon tetszett :-)! Ja, és túl is éltük... (de a sorrend talán fordított :-))
!
|
|
Ági Pilates "Pünkösdölő": az 1 hetes Classic tábor Dömösön,
május 23. és 29. között -
hogy ez a nyár is jól kezdődjön!
Figyelem: mindössze A tábor megtelt, érdeklődj a 06-20-957-44-26-on van-e esetleg üresedés, ha egy korábbi jelentkező nem tud eljönni!

Mire is lenne leginkább szükséged, hogy energiával telve, "bomba" formában (nádszál derékkal és álom popsival:)), egészségesen és vidáman indulhass neki a nyárnak?
Az 1 hetes Ági Pilates Pünkösdölő táborban mindazt megkapod, amitől ez az állapot Számodra is elérhető valósággá válik :)! 2007. nyara óta eddig több, mint 450 lelkes vendég vett részt 11 klasszikus Ági Pilates táborunkon. Sokuk azóta többszörösen visszatérő törzsvendégünk :)! Vagyis nálunk biztosra mehetsz :)!
Az idei a 4. "évadunk", amelynek első és egyetlen 1 hetes Ági Pilates- és életmód táborára - az Ági Pilates Pünkösdölőre - május 23 - 29. között kerül sor Dömösön, amelyet méltán neveznek a Dunakanyar gyöngyszemének. Ha jártál már erre, tudod, miért. Ha még nem, ki ne hagyd :)!
A
környezet festői, a kikapcsolódás felhőtlen, a tábori program a szivárvány összes színében pompázó! A mozgásprogram gerincét mi is adhatná más, mint a klasszikus Pilates (végül is Pilates táborról van szó, nem igaz? :-))... Ellenben mi azt is tudjuk, mert kitapasztaltuk, hogy a változatosság gyönyörködtet - ezért olyan "egzotikus" mozgásformákba is belekóstolhatsz, amelyet nem sok helyen próbálhatsz ki :)!
A tavalyi események összefoglalójába itt pillantatsz bele: http://www.agipilates.hu/Agipilates_hirlevel_Taborijelentes_2009.html
Ahogy közeledik a tavasz, én már előre tiszta izgalomban vagyok: ezek a táborok számomra is az év fénypontját jelentik! Hisz ilyenkor találkozom végre ismét régen látott, kedves arcokkal és ismerkedem meg újakkal, ami mindig külön öröm! Hát még azt látni, hogy a Nők "kinyílnak, kivirágoznak" egy-egy tábor során ... Örülök, hogy ehhez mi is hozzájárulhatunk!!!
S ha most megkérdezem Tőled: vajon mikor történt utoljára, hogy egy kicsit saját Magad kényeztetted (nem a férjed, nem a gyereked - Magad), hogy azt tetted - tehetted, amire legjobban vágytál (pl. leülni olvasni, elmenni egy jó kis masszázsra, vagy rendszeresen mozogni), mit válaszolnál?
Hogy ez a tavalyi tábor alkalmával esett meg Veled utoljára, aztán valahogy lassan elmaradt? Vagy esetleg sok-sok éve elő sem fordult?
Akkor pont itt az ideje, hogy ismét lendületbe hozzunk! Ez az 1 hét pontosan ezt célozza: a napi rendszerességgel végzett testmozgás segítségedre lesz abban, hogy hosszú távon megvalósíthass és fenn is tarthass egy, a mindennapokba is beilleszthető, sportosabb életmódot... Mi ismét itt vagyunk, hogy mindez valóra válhasson, most már "csak" Te kellesz hozzá :-)!
Az eddigi 3 év alatt megrendezett 11 táborunk "szekérderéknyi" tapasztalata és a visszajelzéseitek alapján idén is olyan programot raktunk össze, amely engem is teljesen "lázba" hozott, miközben szerveztem :-)! Idén is beleadtunk apait-anyait - bízom benne, hogy tetszeni fog :)!
Nézzük, pontosan mi is vár Rád, ha idén tiszteleted teszed a május 23 - 29. között megrendezésre kerülő táborunkon! "Nem test vagy szellem, hanem test és szellem" - vallotta Joseph Pilates. A tábor során végig ehhez tarjuk magunkat - vagyis nem csak a tested éri majd sok-sok impulzus, de "szellemi táplálékkal" is szolgálunk, sőt, lelki munícióval is feltöltünk a hét végére :)!
- A napi "Egészségpercek" tematikáját követve egyszer s mindenkorra helyre kerül Benned a fogyás/fogyókúra örök, állandó dilemmája!
- "Sorstársakkal" oszthatod meg a táplálkozással, életmóddal kapcsolatos kérdéseid, aggodalmaid - melyekre igyekszem megoldást nyújtani Neked én is.
- Mindennapi Pilates-ed is magkapod, méghozzá "klasszikus hangszerelésben", vagyis pontosan úgy, ahogy azt maga Joe bácsi megalkotta (erről megbizonyosodhatsz majd, ha belelapozol a Joseph Pilates eredeti műveit tartalmazó Pilates Bibliába, amelyet idén adtunk ki első ízben magyarul :)). A matrac gyakorlatok mellé eszközök is dukálnak, különösen ha már többször jártál nálunk: így idén Pilates-ezünk majd nagylabdán, Pilates hengeren, gumiszalaggal és Pilates gyűrűvel is, hogy még izgalmasabb legyen a dolog! A tábor végén pedig természetesen kezedbe kapod azt a klasszikus gyakorlatsort, amellyel a gyakorlást otthon is folytathatod.
Ennek következménye pedig az lesz, hogy fürdőruha szempontból átalakulásod meglehetősen látványos lesz... Ez így nyárelőn pedig nem egy hátrány, ugye :)?
- "Egzotikus" mozgásformák: a mindennapi 3 óra edzésen a Pilates mellett megismerkedhetsz a 3/4 wellness step-pel, amely a táborozóink egyik kedvence! A PortDeBras-val, amely annyira új, hogy sokan még csak nem is hallottak róla (a Bombanő születik! programunk résztvevői erre esküsznek ...). A BodyArt-tal, amely tényleg testművészet ... Ha a Pilates-t szereted, "őt" is fogod :)! És néhány "biztos pont": köredzés, fitt-hát tréning, dance aerobic - vagyis a "repertoár" igazán széles ...
- Kirándulásokon fedezheted fel a környék szebbnél-szebb tájait: igen, ismét Rám-szakadék túra és nordic walking az Apátkúti völgyben :-))!
- Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, hasznát vesszük az úszómedencének is - egy kis aqua fitnesz formájában...
- Az elmúlt 2 évben a tánc nagy sikert aratott, ezért idén is fogunk ... hogy mit, az hadd maradjon egyelőre meglepetés :)!
- Érkezésedkor - szokásunkhoz híven - vendégünk vagy egy teljes állapotfelmérésre, sőt, idén ezt megspékeljük egy-két fittségi teszttel, hogy lásd, mely területekre kell leginkább fókuszálnod (erő, hajlékonyság, állóképesség ...). Ha jártál már nálunk, hozd Magaddal régi állapot felmérésed eredményeit és összehasonlítjuk az ideivel!
S ha mindez nem lenne még elég: velünk lesz idén is Judit és a tibeti masszázs, ha szeretnéd jólesően fáradt izmaid ellazítani egy kicsit :-)! Fogunk játszani is, meg - a Nap Témáján belül - sokat beszélgetni a Téged leginkább érdeklő témákról (mit egyél, mikor, mennyit; hogyan, mennyit eddz; mit tégy a narancsbőrrel, hátfájással stb.)
Egyben biztos lehetsz: sok kérdésedre fogsz választ kapni ez alatt az 1 hét alatt: jónéhány dolog a helyére kerül Benned, miközben teljesen kikapcsolsz és remekül fogod érezni Magad! Mi mindent elkövetünk ennek érdekében :-)!
Az elmúlt évek jól bevált gyakorlatát követve idén is külön adjuk meg a szállás--ellátás díját, amit direktben a helyszínen, a szállásadónak fizethetsz majd - és a táborét, amit viszont nekünk. Ennek 3 fő oka van:
- A szállást nyugodtan fizetheted üdülési csekkel a helyszínen (pontosan fogod látni, hogy az mennyi), míg a tábor részvételi díját előre utalással tudod kiegyenlíteni (ezzel foglalod le helyed a táborra)!
- Ha Te "bejárósként" szeretnél részt venni a tábor programján - vagyis nem alszol ott, csak a programokon szeretnél részt venni, amire tavaly is volt precedens, nem egy alkalommal - pontosan fogod látni, mennyi a részvételi díj.
- S talán a legfontosabb - lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem?! Ha rajtunk keresztül folyna a szállás-vendéglátás összege - mivel nem vendéglátással foglalkozó cég a miénk - arra "luxusadót" kéne fizetnünk, 40% TB formájában. Ugyan, kinek jó ez? Hát, Neked meg nekem biztosan nem, csak a magyar államnak... Minthogy ez teljesen feleslegesen megdrágítaná a tábort, szerintem egyszerűbb, ha inkább külön adjuk meg a díjakat :-)!
Idén is a kipróbált és jól bevált 2 szálláshelyünk közül választhatsz (a tábori programok a dömösi kemping területén belül fognak zajlani, de a másik szálláshelyről egyszerűen át lehet sétálni). Következzenek a részletek!
Szállás + ellátás "Classic" ( alias "Partlakók" :-)) :
- Dunakanyar, Dömös - dömösi kemping apartmanházai
- férőhelyek száma: 7 apartmanház, 3 fő / ház, vagyis max. 21 fő. Az apartman házakról tudnod kell, hogy 2 szobásak, fürdővel és konyhával felszereltek, és egyik szoba a másikba nyílik (ez leginkább családok fogadására alkalmas, ám tavaly sem volt ebből különösebb probléma - ezért tábor a tábor :-))
- étkezés - idén választható! Étkezhetsz vagy a kemping területén található, lélegzetelállító panorámájú étteremben (ahol elég magyaros a választék - vagyis nem igazán egy fitnesz tábor "profiljának" megfelelő...), vagy a saját kis kiülős teraszodon, ahová az "Angyalok konyhája" szállítja majd a csak Rád szabott, ínyedre való és egészséges finomságokat! Az "Angyalmenü" teljesen egyénre szabott, első osztályú, minőségi alapanyagokból összeállított, egész napra szóló menü (vagyis a reggeli-ebéd-vacsi mellett tízórai és uzsonna, valamint egészséges rágcsák tömkelege vár Rád), amely figyelembe veszi különleges kívánságaidat és esetleges táplálék-érzékenységed ... a jelentkezési lapon tüntesd fe, ha erre tartasz igényt, kérlek! Csak írd be a Megjegyzés rovatba: "Angyalmenü".
- a kempingben a szállást tudod üdülési csekkel fizetni; a szállás és az étkezés árának kiegyenlítése a helyszínen, a vendéglátónak történik
- a 7 nap 6 éjszaka szállásának és teljes ellátásának csomagára tavalyhoz képest VÁLTOZATLAN ÁRON :)! Ezen a helyszínen 47 600 Ft (ami magában foglalja az IFÁ-t és az ÁFÁ-t is)
Szállás + ellátás "Economy" ( alias "Szigetlakók" :-)):
- a Biblia Centrum Alapítvány dömösi házában, amely számos rendezvényt, nemzetközi konferenciát látott már vendégül, s amely fekvés szempontjából a Kempinggel egy vonalban, a Duna parthoz közel fekszik - vagyis a panoráma itt sem rossz :-)!
- itt 2 ágyas szobákban alszotok majd és max. 20 főt tudunk fogadni. Néhány szobában bent van a fürdőszoba, a többinél a folyosón (rajtunk kívül ebben az időpontban senki más nem fog tartózkodni a házban)
- étkezés a ház saját ebédlőjében
- a 7 nap 6 éjszaka és a teljes panzió csomagára 27 100 Ft és szintén a helyszínen, a vendéglátóknak fizetendő; természetesen kérhetsz csak ebédet itt is, így a csomagár 18 700 Ft.
- a Biblia Centrum nem tud üdülési csekket elfogadni!!!
- kis kényelmetlenség, hogy innen át kell sétálnod a programokra a kempingbe (legalább meglesz a bemelegítés :-))...
Pilates tábor - program:
- május 23-án (vasárnap) délután 14-17 óra között érkezz a Kempingbe , légyszíves, mert 17.30-kor tábor megnyitó! Akkor is ide gyere, ha az Economy szállást kérted a Biblia Centrumban, megnyitó után majd átkísérünk. Aznap estére már van vacsid :-)! A tábor programja május 29-én (szombaton) a délelőtti Pilates órák után zárul...
- a program részvételi díja "Koránkelő Kedvezménnyel" 39 ezer Ft május 11-ig, utána fizetve 42 ezer Ft.
- a részletes órarendet és menüsort, amelyből választhatsz, a tábor előtt 2 héttel kapod majd kézhez - addig is hadd izgulj egy kicsit :-)...
Lehetnek olyanok, akik nem biztos, hogy élveznék ezt a tábor. Ők azok, akik:
- nem bírnak ki egy hetet az Internet csatlakozásuk nélkül
- a zöld és a falu nyugalmát idegesítőnek érzik, mert képtelenek lelassulni és/vagy hiányzik nekik a "zsezsegés"
- nem tudnak mit kezdeni magukkal a Dunakanyarban abban az 1-2 órában, mikor épp nem tornázunk, vagy túrázunk
- nem szeretnek ismerkedni, kényelmetlenül érzik magukat idegenek társaságában és akiket zavar, ha néha alkalmazkodni kell másokhoz (több, mint 20 ember esetén ez sajnos néha elkerülhetetlen)
Ha ez nem Te vagy, akkor gyere bátran! Garantáltan élvezni fogod :-)!
 |
Zéró Kockázat Garancia: nekem fontos, hogy elégedett légy! Ha a tábor végén azt mondod, nem azt kaptad, amit a leírás alapján vártál, kérdés nélkül visszaadom a tábori program részvételi díját :-)!
Így kockázat nélkül "nevezhetsz be" egy olyan táborra, amelyet igazán kár lenne kihagynod! Vár Rád Dömös, egy szuper vendégsereg, a lelkesen készülő edzők,
a sok-sok értékes tapasztalat és információ, amellyel hazatérve Te fogsz tudni segíteni nemcsak Magadon, hanem másokon is, akiknek szüksége van rá! És persze szeretettel és izgatottan várlak én is :-)!
|
Hát nem erre vágytál mindig :-)??? Ha úgy érzed, hogy semmiképp nem szeretnél lemaradni erről a lehetőségről, jelentkezz MOST!
FONTOS! Mindössze 12 helyünk maradt, mert a tavalyi táborosaink a többit már tavaly lefoglalták, tehát ha jönni szeretnél, ne gondolkodj túl sokat :-)! A tábori létszám nem jelentkezési, hanem befizetési sorrendben töltődik fel ... Ha bármely további kérdésed merülne fel, nyugodtan hívj a
20/ 415 1128-as telefonszámon. Örülök, ha segíthetek!
A jelentkezésed visszaigazoló e-mailben minden szükséges, a fizetésre vonatkozó információt és részletet megtalálsz! A részvételi díjad beérkezését követően telefonon keresünk majd a további részletek egyeztetése céljából!
Bízom benne, hogy idén Veled együtt Pilates-ezhetünk :-) !
Szeretettel üdvözöllek: Ági


|